Vörösmarty és Etelka

Amikor Vörösmarty – egész fiatalon – a Perczel grófék nevelője lesz, a gondjaira bízott fiúk mellett megismerkedett az akkor még gyermekleány Etelkával is, aki tíz év alatt gyönyörű lánnyá serdült, s a vele egy fedél alatt lakó Vörösmarty szerelemre lobbant iránta.

Bár a leány kedvesen beszélt a költővel, és – ragaszkodását látva – néha felébresztette annak reménykedését is, valójában nem viszonozta érzelmeit. Vörösmarty zárkózott, tartózkodó természete csak növeli a távolságot kettejük között, hiszen még vallomásra sem kerül sor, mert a költő fél – és nem alaptalanul – a visszautasítástól. Az elfojtott szerelemvágy viszont még évekig utat talál a költő érzelmes, epekedő, fájdalmas lírai, de főleg híres epikai alkotásaiban. Még az 1831-ben írt Csongor és Tünde boldogságkeresése is részben ide vezethető vissza. (Brauch Magda)

“Szép Etelka, kit szivembe/ Nem múlólag vettelek be, ( ... ) Szép Etelka, halld utólszor,/ Amit sóhajt e csekély sor: /Légy áldott/ Isten veled!”

Előszó

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.

Zöld ág virított a föld ormain.

Munkában élt az ember mint a hangya:

Küzdött a kéz, a szellem működött,

Lángolt a gondos ész, a szív remélt,

S a béke izzadt homlokát törölvén

Meghozni készült a legszebb jutalmat,

Az emberüdvöt, melyért fáradott.

Ünnepre fordúlt a természet, ami

Szép és jeles volt benne, megjelent.

     Öröm - s reménytől reszketett a lég,

Megszülni vágyván a szent szózatot,

Mely által a világot mint egy új, egy

Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.

     Hallottuk a szót. Mélység és magasság

Viszhangozák azt. S a nagy egyetem

Megszünt forogni egy pillantatig.

Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.

A vész kitört. Vérfagylaló keze

Emberfejekkel lapdázott az égre,

Emberszivekben dúltak lábai.

Lélekzetétől meghervadt az élet,

A szellemek világa kialutt,

S az elsötétült égnek arcain

Vad fénnyel a villámok rajzolák le

Az ellenséges istenek haragját.

És folyton-folyvást ordított a vész,

Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.

Amerre járt, irtóztató nyomában

Szétszaggatott népeknek átkai

Sohajtanak fel csonthalmok közől;

És a nyomor gyámoltalan fejét

Elhamvadt várasokra fekteti.

Most tél van és csend és hó és halál.

A föld megőszült;

Nem hajszálanként, mint a boldog ember,

Egyszerre őszült az meg, mint az isten,

Ki megteremtvén a világot, embert,

E félig istent, félig állatot,

Elborzadott a zordon mű felett

És bánatában ősz lett és öreg.

     Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,

S az agg föld tán vendéghajat veszen,

Virágok bársonyába öltözik.

Üvegszemén a fagy fölengedend,

S illattal elkendőzött arcain

Jókedvet és ifjuságot hazud:

Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,

Hová tevé boldogtalan fiait?

Baracska, 1850-1851 telén, télutóján

Kölcsey szerint a szerelem idegen plánta a magyar irodalomban. Tudjuk, hogy a Csongor és Tündét olvasta és maga ellen szólva pozitívan értékeli. A Csongor és Tündében minden bizonnyal a szerelmi tematizáltság okozza, hogy 50 évig nem tudják bemutatni. 

(1879, Nemzeti Színház, r: Paulay Ede Cs: Nagy Imre, T: Márkus Emília, Mirigy: Jászai Mari)

Tünde...

A Tünde nevet Vörösmarty Mihály alkotta a tündér szóból. A költői nyelvben használatos a tünde jelző is, Madách Imre „tünde mámor” formában használja tünékeny, semmibe vesző értelemben, míg József Attilánál „tünde fény” változatban találkozhatunk vele, mely a tündöklő jelzőt helyettesíti. J.R.R Tolkien a kelta- germán- óangol mitológia tündéreiről mintázta az angol nyelvben elf-ként megjelenő kitalált népét, melyet Göncz Árpád tündének fordított; ezt az elnevezést a fantasy- irodalom egyéb remekeinek fordítói (M.A.G.U.S., Dungeons & Dragons, Warcraft) is átörökítették.

A Tünde név személyiségre vonatkozó elemzése szerint viselője megállíthatatlanul halad céljai felé, kezdeményező, újító, független, egyenes ember, aki gyakorlatias ötleteivel képes előrelendíteni bármely folyamatot, de befektetett energiái nem minden esetben térülnek meg...

Rendkívül érdekes tehát, hogy Vörösmarty egy köznévből alkotott tulajdonnevet, mely a karakter különlegességéből adódóan vált méltán népszerűvé, s ezt a nevet Göncz Árpádnak köszönhetően egy egész mitológiai nép viseli a magyar nyelvben.